Évről évre, a karácsonyt hozó estén, a fa körül, ünneplőbe öltözötten, ajándékainkkal szeretteink kedvét keresve, dúsan megrakott asztaloknál jóízűen falatozva, beszélgetve, majd jó néhányan, a hideg éjszakában, a kivilágított, fenyőillatú templomba sietve ünnepelünk. A szűk családi körben, békében, biztonságban érezhetjük magunkat, és ezekben a napokban különös módon az Istenhívőt és másban hívőt is megérinti karácsony igazi üzenete.
A pandémia miatt jócskán megváltozik az idei forgatókönyv: a személyes családi ünneplések sok helyen elmaradnak. A magyarok 76 százaléka úgy nyilatkozott, hogy el tudná ezt fogadni, mégis a legnehezebben a családi étkezésekről, beszélgetésekről, a közös fotózásról és az ajándékok személyes átadásáról mondunk le – derült ki a Cofidis Hitel Monitor novemberi kutatásából, amely arra kereste a választ, ki hogyan készül erre a hagyományos ünnepre.
Nemcsak kevesebben tervezünk ajándékozni a járványhelyzetben, hanem kevesebbért is: közel tizedével csökken a karácsonyi vásárlók száma és 5000 forinttal az ajándékokra elköltött összeg. Változnak a csatornák is, a magyarok közel 60 százaléka online platformon kívánja az ajándékokat beszerezni, ami közel 10 százalékos növekedés 2018-hoz képest. A Cofidis friss Hitel Monitor felméréséből kiderült: az ajándék vásárlók háromnegyede törekszik arra, hogy praktikus meglepetéseket adjon; felük pedig kisebb és/vagy kevesebb ajándékot vásárol egy-egy személynek. A pandémia visszafogja a költekezési kedvet is: a magyarok egyharmadánál nagy szerepet játszik vagy részben emiatt nem terveznek költeni, emellett a válaszadók fele úgy véli, idén takarékosabbnak kell lenni karácsonykor, mint tavaly.
A lakosság döntő többsége idén is tervez karácsonyi ajándékot vásárolni, de a korábbi évekhez képest most kevesebben, derül ki a Cofidis 2020 novemberi, friss Hitel Monitor Karácsony, Black Friday és a járvány című kutatásából. Az ünnepi vásárlások mögöttes szerkezete azonban radikális átrendeződést mutat, a költés nagyságától kezdve az ajándékok beszerzési forrásain át, egészen a konkrét ajándékokig. A kérdés, hogy mi és mennyire tartósan mozgatja a Covid-éra fogyasztói magatartását és mire készüljenek a kereskedők?