Széna vagy szalma?
A Cofidis Hitel Monitor kutatása szerint a 18-69 év közötti magyaroknak körülbelül a fele érzi úgy, hogy romlani fog az anyagi helyzete, és a felújításokra fókuszáló kutatás azt is kimutatta, hogy nagyjából a felújítást tervezők 50 százaléka gondolja úgy, hogy érdemes kicsit kivárnia a felújítással, míg a csapat másik fele nem halogatna.
Vélhetően a magyar lakosság megint jól érzi a szituációt. De hogy lehet jól érezni egy helyzetet, ha a válaszok fele-fele arányban szóródnak két tökéletesen ellentétes válasz között?
Hát, azért, mert tényleg nagyon „egyfelől-másfelől” helyzet van most a felújítási piacon. Ám, mivel a közgazdászokat gyakran vádolják azzal, hogy ők csak utólag tudnak megmagyarázni mindent (akkor persze nagyon határozottan), én azért majd állást is szeretnék foglalni a kérdésben.
De talán tényleg érdemes rögzíteni: felújítani most nem könnyű, de a helyzet egyelőre még mindig inkább romolhat, mert azok a remélt trendek, amelyek alapján egy kis kivárás indokolt lehet, sajnos eléggé törékenyek.
Szóval képzeljük el a következő élethelyzetet! Megérett a helyzet a családban: fel kellene újítani a lakást, vagy át is alakítani, esetleg szintet kellene ugrani, mert bővült a család, megnőttek a gyerekek. Nincsen erre elegendő saját forrás, de vannak azért mindenféle támogatási programok, amelyeket el lehetne csípni, és annyira szorít a cipő, hogy akár hitelfelvétel árán is, de lépni kell. És akkor jöjjön a nagy kérdés: most vagy egy kicsit később?
Vágjunk bele minél gyorsabban?
Kezdjük a kérdés megvitatását azzal, hogy mi okozhat most nehézséget. Valószínűleg a tettre kész emberekben ugyanis ott motoszkál, hogy amit meg kell csinálni, azt minek halogatni.
De azért elég rossz sztorikat is lehet arról hallani, hogy sok-sok globális és több hazai ok miatt mindez most nehéz.
- A világ nyersanyagárai elszabadultak, drága a konténer, itt a háború, nagy a Covid után magára találó gazdaság anyagigénye, minden építőanyag elég drága.
- Magyarországon munkaerőhiány is van, ráadásul még mindig elég sok állami, céges, magánépítkezés van folyamatban, 2021-ben eszelősen erős éve volt az építőiparnak, de mindezekből szakemberhiány is ered, ami az egekbe emelte a mesterek árát.
- És akinek hitelre van szüksége, még azt is elszenvedi, hogy már kevesebb az állami, a jegybanki támogatás, a piaci kamatok pedig a magasabb globális infláció és a nagyobb általános kamatszint miatt szintén megnőttek.
Akkor ne várjunk?
Kár lenne kertelni, ha a fenti három tényezőt lefordítjuk egy háztartás életére, akkor a szükséges felújítás megindítása előtt nehézségekkel kell szembenézni. Ha korábban kiszámoltuk a kockás füzetünkben, hogy meddig ér a takarónk, most nehezen (és drágábban) leköthető építőanyagokkal és szakszerelőkkel, illetve drágább hitelekkel kell számolnunk.
Csakhogy ma már ez a piac, ez a realitás, várni csak akkor érdemes, ha ezekben a tényezőkben javulást várhatunk. De vajon várhatunk-e?
Elsőre rávághatjuk, hogy nem. Vagyis éppen semmi nem utal arra, hogy amikor egyenletesen mennek feljebb a kamatok (az alapkamat, az irányadó kamat, illetve a piaci kamatok), akkor egyhamar olcsóbb lesz a hitel. Talán valahogy konszolidálódik az építőipar, talán sokaknak lesz vonzó életpálya a jó megélhetést ígérő szakma, de rövid távon ugyan mitől lenne könnyebb szakszerelőt találni? Végül ki az, aki lát bármi olyan forgatókönyvet, amellyel enyhülne a geopolitikai konfliktus, vagyis aligha mennek a közeljövőben lefelé a nemzetközi építőanyagárak. Így, ahogy ezt felsoroltuk, nagyjából azt lehet mondani, hogy nem érdemes várni, mert nincs mire.
De akkor mire várnak, akik halogatnának?
Sajnos a fenti, nem éppen rózsás jövőt sejtető érvek megalapozottnak tűnnek, de közben láttuk, hogy a válaszadók fele kivárna, hiszen olyan szempontjaink is lehetnek, amelyek alapján egy kicsit azért jobb is lehet a világ:
- Egy fél évig most két számjegyű inflációt vár mindenki Magyarországon, de azért a szakemberek azt is elmondják, hogy ez egy rendkívüli kilengés, ez egy „pukli”. 2023-ban már lefelé indulhat a pénzromlás üteme. És, ha ez igaz, akkor nem lehet, hogy a nyugodtabb környezetben a hitel és az építőanyag-beszerzés is már olcsóbb, illetve kiszámíthatóbb lesz?
- Arról is szólnak újságcikkek, hogy az állam már lassítja a beruházások ütemét, mert óvatosabban tervez, nem engedi elszállni a költségvetési hiányt. Nem lehet, hogy már több "szaki" ér majd rá, jobban leköthetők lesznek a mesterek, a munkadíjakban sem kell egy ilyen rendkívüli hiányjelenséget megfizetni?
- És, ha esetleg konszolidálódik a világ, ha az orosz és az ukrán fél nem is köt békét, de kifulladnak, lassítanak, tűzszünetet kötnek, az nem tünteti el az extrém hangulatot, lehet, hogy mégis olcsóbb lesz az energia és a nyersanyag?
Hosszabbnak tűnik a ciklus
Ezekben is van ráció, vagyis én tényleg azt gondolom, hogy jogos a „döntetlen”, ez is lehet, az is lehet.
Ám, személy szerint én inkább azt vallom, és ez egy véleménycikk, miért ne írhatnám ide a véleményemet, hogy sajnos a lakást venni szándékozóknak, de a felújítóknak is nagyon kivárni nem érdemes, mert érdemben kedvezőbb környezet záros határidőn belül nem várható. Ugyanis hiszek a ciklusokban. Közgazdaságilag vannak mindenféle cikluselméletek, nem fogok belemenni az eltérő hosszúságú Kitchin-, Juglar-, Kuznets- vagy Kondretyjev-ciklusok ismertetésébe, van köztük nagyon rövid és van közöttük nagyon hosszú. Inkább induljunk ki a Bibliából! Ott a „ciklus” így szólt: hét bő esztendő – hét szűk esztendő. 2014-gyel kezdve és a 2020-as Covid-járványig a világgazdaságban volt egy egészen extrém bő hét esztendő. Azóta elindultunk a szűk évek világába, és bár természetesen semmi nem garantálja, hogy éppen hét évig fog tartani a válság, a szűkösségek, a hiányok és a konfliktusok időszaka, de én nagyon azt gondolom, hogy rövid távon, a következő 2-3 évben sajnos a drágaság, a munkaerőhiány és a nehezebb finanszírozás velünk marad. Vagyis, ha ez igaz, kellemetlen a hír, de nagyon nincs mire várni.
