Napjainkban a pénzügyi szektor történetének egyik legnagyobb átalakulásán megy keresztül. Ezt az átalakulást az egyik oldalról gyakran nevezik digitális transzformációnak, a másik szemszögből pedig “fintech boom”-nak.
A “fintech boom” a jelenkor egyik érdekes jelensége. Mint sok hasonló mozzanat, szituáció, hozzánk néhány év késéssel érkezett meg, amikor tőlünk nyugaton már bevonult a köztudatba. Itthon először csak a “szakma” képviselőihez jutott el, közülük is csak azokhoz, akik aktívan figyelemmel követték a nemzetközi startup világ rezdüléseit, a banki- és fizetési technológia fejlődését. Ezután jött a sajtó, és végül bekerült/bekerül a fogalom a köztudatba, konzervatív bankárok, szabályozó hatóságok is foglalkozni kezdtek a jelenséggel, végül már a bolti sorban állás közben is erről beszélnek az emberek.
A mai fintech boom hátterében, mint a hasonló szolgáltatás-innovációk legtöbbjénél, négy fő kiváltó ok áll:
- A technológia fejlődése (big data, mesterséges intelligencia, API-k, blokklánc / elosztott főkönyv stb.)
- Változó ügyféligények (mobil eszközök használati szokásai, Z generáció stb.)
- Változó piacszerkezet (határon átnyúló szolgáltatások, decentralizáció, dezintermediáció, stb.)
- Szabályozói nyomás (PSD 2, AMLD, PAD, eiDAS, GDPR, hazai jogszabályok stb.)
Tegyük egy pillanatra félre a technológiát és nézzük végig, melyek a fintech robbanás további mozgatórugói:
- A magyar piacra a legtöbb technológia-orientált területen kínálati (szolgáltató-oldali) innovációs nyomás jellemző, így a fintechben is. A fogyasztók jellemzően passzívak, nem ők kényszerítik ki, hogy pénzintézetük új szolgáltatásokat nyújtson számukra. A legtöbb esetben így csak a szolgáltatón múlik az új, innovatív megoldások bevezetése. A szolgáltatók többsége pedig jellemzően kivár. Az elmúlt évek nagy piaci átrendeződései (pl. mobiltelefónia, diszkont légiközlekedés) első sorban a szolgáltatók, szolgáltatások megjelenésének köszönhette térnyerését, a keresleti oldal a kínálathoz alkalmazkodott. Eszi, nem eszi, nem kap mást. Ha kapja, akkor viszont eszi.
- A piaci szerkezet változása, a külföldi szolgáltatók megjelenése a magyar piacon (Global Payments), külföldi fintech szolgáltatók megjelenése (Transferwise, Revolut), hazai fintech cégek gyors térnyerése (B-Payment) lépéskényszerbe helyezi a piacot hagyományosan domináló bankokat és biztosítókat. A piac a korábbi zárt állapotából lassan a nyitottabb, kooperatívabb irányba halad.
- Paradox módon a magyar piaci innováció legerősebb formálója az EU-s és a hazai jogszabályi nyomás. A magyar fintech boom, a klasszikus piaci szereplők részvételének oka első sorban ebben keresendő.
A tény, hogy a bankárok a fintech megoldásokat tanulmányozzák csalhatatlan jele annak, hogy a 21. század digitális darwinizmusa már a konzervatív bankszektort is megújulásra ösztönzi. A megújulást pedig szerepkeresés – és sokszor szerepzavar – előzi meg.
Vegyük sorra a tényeket: a bankolás mindig is egy bizalmi viszony volt, a történelem során eddig ez elsősorban a biztonságba vetett bizalomban testesült meg. A ma és a holnap ügyfele – a szociális hálózatokon lógó “screenager”, vagy minden 25. végzős amerikai diák, akinek még saját aláírása sincs, mert egyáltalán nem ír kézzel – átmenetileg legalábbis lemondott a biztonságról és a személyes adatai felett való önrendelkezésről. GDPR ide, vagy oda, a biztonságba vetett bizalom szerepét a márkákba, az imázsba vetett bizalom vette át, amely bizalmat az egyre kifinomultabb, “surlódásmentes” felhasználói élmény biztosításán keresztül érhetjük el.
A klasszikus kereskedelmi bankok számára ez maga a 22-es csapdája: a prudenciális és biztonsági elvárásoknak megfelelve nagyon nehéz lépést tartani a technológia és a fogyasztói igények egyre gyorsabb változásával. A bank ma már egy IT cég egy átlagos magyar nagybank több informatikust foglalkoztat, mint a magyar Microsoft, Google és Apple irodák együttvéve. A másik oldalon viszont technológia kommoditizálódik, a belépési korlátok eltűnni látszanak: néhány tehetséges fejlesztő pár hétvége alatt rak össze letöltési listákat vezető appokat, banki vagy fizetési megoldásokat. Az egyes alkotóelemek úgy a konstruktív fejlesztésben, mint a biztonsági réseket kihasználó visszaélések során közkinccsé váltak, vagy olcsón beszerezhetők az interneten.
Egy bank ezzel a tempóval önmagában nem képes lépést tartani. A sokak által használt példa szerint a bank egy anyahajó, amely lassan, de biztosan halad előre, és ha egyszer elindul valamerre, nem nagyon tud visszafordulni anélkül, hogy kárt ne tegyen magában. Nagyon hosszú fejlesztési ciklusokkal rendelkezik, nagyon lassan reagál a piac változásaira. A fedélzet, ahol a gépek parkolnak, fel- és leszállnak az az API infrastruktúra, amit a legtöbb bank a PSD2 előírásoknak való megfelelés jegyében kezdett el kialakítani. A gyors fejlesztési ciklust igénylő front-end, az ügyfelek által használt felület viszont az éppen aktuális divatot kell, hogy kövesse. Olyan ez, mint a helikopterek az anyahajón: gyorsan manővereznek a széljárás és a feladat függvényében. Ha egy-kettő lezuhan, akkor sincs veszve minden.
A hazai pénzügyi szektor legnagyobb része szerep keresésben van: próbálja megfejteni, hogy hogyan teremteti meg a súrlódásmentes felhasználói élményt egy évtizedeken átívelő bizalmi viszony hátszelén. A szerepkeresés után általában a kulturális sokk következik: az évtizedek alatt kialakult rigid struktúrák (pl. compliance, bankbiztonság) találkozása a fintech szabad startupper világával már most is számos iparági anekdota forrása. ” A négyéves fiam imád dinoszauruszokkal játszani. Bevallom én is” – mondta az egyszeri fintech alapító, amikor megállapodott egy nagybankkal.
A kulturális sokk azonban nem véletlen. Egy iparág a jogi környezet megváltozása miatt – jogilag – robbanásszerűen megváltozhat. Egy erősen szabályozott iparág azonban olyan betokozódott és merev belső kultúrával rendelkezik, amely csak nagyon lassan tud megváltozni. Vegyük például az adatkezelést és annak biztonsági vonatkozásait. A klasszikus pénzügyi rendszer, miközben éppen a GDPR megfelelés terhét nyögi, a PSD2 szabályok miatt harmadik felek (sic. – fintechek) számára kell, hogy hozzáférést engedjen az egyik legféltettebb kincséhez: a banki adatokhoz. Ahhoz az adat-hoz, amely – a kávé mellett – közismerten a 21. század kőolajának számít. A telekom cégek néhány évvel ezelőtt elveszítették a teljes appstore világot egy hasonló piaci liberalizáció során. A pénzügyi rendszernek ma viszont minden lehetősége adott, hogy megtartsa ezt.
A digitális transzformációs projektek, a bank-fintech, biztosító-insuretech együttműködések, API infrastruktúrák kialakítása mind arról szólnak, hogy a pénzügyi szolgáltató rendszer alkalmazkodjon változó piaci struktúrához és a megváltozott szabályozási környezethez. Manapság mindenki a GDPR-ről és a PSD2-ről beszél, de ez csak a jéghegy csúcsa, a változások ennél jóval kiterjedtebbek. A kulcsszó, az együttműködés stratégiai kerete az open banking (leánykori nevén BaaS, banking as a service).
Az egyik megoldás a banküzemben is sharing economy és a nyílt forráskód támogatása. Sharing economy a bankszektorban? A lean módszertan használata, az agilis projektek már évek óta nem számítanak újdonságnak, de ez mind semmi: egy svájci bankár barátom egy közösségi farmra jár termékfejlesztő kollégáival új ötleteket és inspirációt gyűjteni. Ha mindezen praktikák segítségével megnyitják az anyahajó bizonyos részeit és elérhetővé teszik a külvilág fejlesztői számára, bármi megtörténhet, s mint a nagy felfedezések korában, ezek néha kockázatos vállalkozások. “A kockázat számunkra üzleti lehetőség” – mondja erre progresszív bankár barátom, és igaza van: a PayPal, mint globálisan sikeres bank, munkatársainak 30%-a a kockázatkezelési részlegen dolgozik.
Gyakran felmerül a kérdés a sajtóban, de a bolti sorban is, hogy kiszorítják-e a fintechek a bankokat (az insuretechek a biztosítókat)? Meggyőződésem, hogy nem ez a jó kérdés. Annak ellenére, hogy a fintech cégek képesek ügyfeleket, üzletágakat szerezni a pénzügyi rendszer klasszikus szereplőinek kárára, a helyüket csak akkor tudják átvenni (akkor tudják kiszorítani őket), ha maguk is bankokká, biztosítókká válnak. Ez viszont egy nagyon költséges, időigényes folyamat. A technológiai boom-ok csúcsán mindig van egy-két vállalkozó szellemű cég (30 éve az IBM, a Microsoft), aki meglépi ezt. A legtöbb szereplőnek – beleértve a bankokat, biztosítókat is – viszont egyszerűen jobban megéri kooperálni.
A klasszikus bankolás egy-egy szeletét már évek óta diszruptív startupok támadják: gondoljunk csak az azonnali scoring alapú közösségi hitelezésre, az algoritmus alapú automatizált kereskedésre, a személyes pénzügyeket kezelő appokra, vagy hogy nagyvállalati kihívókat is számba vegyünk, a PayPal-ra és az Apple Pay-re. A bankolás jövőjének, a banki (biztosítói) működés alapjairól való újragondolása (és piaci alapú megvalósítása), még tiszta lappal indulva is legtöbbször évtizedes feladat.
A technológiai lehetőségek folyamatos bővülésével, első sorban a szabályozói nyomás, másodsorban az új piaci szereplők megjelenésének hatására a hazai pénzügyi rendszer megnyílik, új, bank-fintech, biztosító-insuretech együttműködésen alapuló, az eddiginél innovatívabb, sokszínűbb irányba indul el. A jogszabályi alkalmazkodási kényszer “biztosítja” az új szolgáltatások fennmaradását, számos esetben megnyitja a lehetőséget korábban nem alkalmazható megoldások irányába. Mivel a bankoknak / biztosítóknak sok esetben egyszerűen jobban megéri innovatívabb, digitalizált, kiszervezett módon átalakítani addigi üzletmenetüket (pl. online számlanyitás, fizetésforgalom) arra számíthatunk, hogy a fintech kínálat-előbb utóbb meg fogja teremteni a saját keresletét. Ebben a folyamatban ma még a korai befogadók (early adopters) megnyerésénél tartunk. Hamarosan a többiek következnek…
A jövő (sok országban a jelen), tehát az együttműködés stratégiája. A fogyasztó pedig, ha jól választ szolgáltatót, mindezzel jól jár.
