Az egyik legfontosabb fogalom, amellyel operálunk e témakörben az a racionalitás. Magát mindenki teljesen racionálisak tartja, noha ezen viselkedéseket a külső szemlélő nem feltétlenül látja annak. Az ember inkább korlátozottan racionális (lásd Simon, aki Nobel emlékdíjat kapott ezen gondolat kimondásáért) döntéseiben, vagy hívhatjuk akár ezt sajátosan (ir)racionalitásnak is. Azonban ebben az irracionalitásban is szerencsére kiszámíthatóak vagyunk, ahogy ezt Ariely műveiben olvashatjuk.
A hitelfelvétel, mint viselkedés egy kiválóan megfigyelhető jelenségkör. Vagy felveszi az ember, vagy nem. Lehetne racionális is, de döntően nem az. A viselkedési aktus előtt a többség egy döntéshozási folyamaton megy keresztül, amelynek eredménye képpen megteszi a lépést vagy sem. Mi történik vele a döntéshozatal során?
Legalább két ágenst meg kell ilyenkor vizsgálnunk. Az egyik fogalmi kör a bizalom, a másik a tanult tehetetlenség lesz.
A Bizalom
A hitel intézménye ősidők óta jelen van, de azzal most nem foglalkozunk, hogyan alakult ki. Viszont az fontos, hogy mind a hitelfelvevő, mind a hitelező oldaláról szóba kell kerülnie a bizalomnak, mint jelenségnek. A hitelt felvevő első körben a jövőben bízik, a jövő körülményeiben. Kellően kedvezőek lesznek-e ahhoz, hogy a törlesztéseit képes lesz majd fizetni. Másodsorban bízik magában, hogy képes lesz a jövőben megteremteni a lehetőségét a törlesztések visszafizetésére. Ezen tényezők mind szigorúan szubjektív számításokon alapulnak és jelentősen eltérhetnek még a számba vett tényezők is egyeseknél. Nem beszélve a felmerülő kockázatok bekövetkezésének szubjektív várhatóságának észlelésétől.
A jövő körülményei tekintetében számításba veszi a tágabb gazdasági, társadalmi, esetlegesen politikai körülményeket, hogy mennyire stabilak az ő nézőpontjából. Erről hoz egy döntést, azaz hogy valamilyen kockázata van a közeg megváltozásának, avagy állandóságának. A közeg állapota már egészen személyessé válik a munkalehetőségekkel és annak észlelt állandóságával. Mennyi az esélye annak, hogy meg lesz a munkám, vagy elvesztem, esetleg jobb lesz a helyzet – fizetés emelés is kilátásba kerülhet? Ez utóbbi egy vágy is lehet, aminek valószínűsége ugyan lehet, de adott bizonytalanságot még beletesz a számolásunkba, ami amúgy is teljesen szubjektív. Ehhez a képlethez hozzátartozik az is, hogy a családban, a szűkebb környezetben nem történik semmi olyan helyzet, ami extra kiadással jár (pl.: betegség, baleset, stb.), ami borítja a fizetésbeli teljesítőképességet. Mert ugye csak “két dolog biztos az adók és a halál”(Christopher Bullock 1716).
A döntéshozóra visszautaló döntési ág, az önbizalom legalább ennyire fontos eleme a döntésnek. Mennyire bízom magamban, és saját élethelyzetemben, hogy nem történik velem semmi, hogy a törlesztéseinket rendben tudjuk fizetni.
A Tanult tehetetlenség jelensége, amikor az egyén korábbi tapasztalatai alapján már nem kezdeményez akciót, inkább csak passzívan várja a büntetést. Korábbi tapasztalatok a legtöbbször kiszámíthatatlanok voltak, azaz bármit is csinált bármilyen színvonalon, bejósolhatatlan/kiszámíthatatlan volt az értékelő véleménye. Ez azt okozza, hogy beletörődünk, hogy nincs hatásunk a sorsuknra, ami miatt apátiába és passzívitásba vonulunk.
A tanult tehetetlenség oldalán is sok minden történik. A bizalom is táplálkozhat innen. A magabiztosság, az önbizalom, a jövőbe vetett hit, hogy jól avagy rosszul fognak a dolgok alakulni mind csatlakoznak a korábbi tapasztalatainkhoz, megélt élethelyzeteinkhez. Ha ebben túlnyomórészt kudarcok, nem jó élmények voltak, akkor ennek tudása ránehezedik a jelenre és befolyásolja a döntésünket. Ugyanez a helyzet, ha a jelenben olyan közegben vagyunk, amely nem támogató, esetleg a jövőképe nem pozitív.
Az ember, ahogy azt Kahneman és Tversky (1979) megmutatta és a Kilátás elméletben összefoglalta (Nobel emlékéremmel díjazott kutatásaikkal) alapvetően veszteségkerülő. Az alábbi ábra is kiválóan mutatja, hogy a lehetséges nyereséges és veszteséges eseményekhez milyen a viszonyunk.
Ehhez a jelenségkörhöz tartozik továbbá az is, hogy mennyire hiszünk az intézményeinkben például a ország vezetésében, vagy akár a bankrendszerben. Ez a hit és bizalom ezen intézményekben ugyanúgy meglátszik a hitel felvételi viselkedésünket megelőző döntési folyamatban és annak eredményében is.
Fel kell itt vetnünk a marketing eszközök felhasználásának etikus mivoltát is, amely sokszor került szóba. A hitelt adók tájékoztatási kötelezettségének meglétét, teljességét és a kockázatok és mellékhatások ismertetéséről szólt ez. Egy közismert kutatási adat, hogy a legtöbb esetben a korábbi rossz tapasztalatok sem tudják az emberek egy részének kedvét elvenni egy következő gazdasági lépéstől. Az önvédelem nagy mesterei vagyunk. Ebben nagy segítségünkre vannak a gondolkodási torzítások. Ebből a fajta énvédő, és valóságot enyhén, vagy akár durván ferdítő jelenségből már több, mint 180 félét jegyez a gazdaságpszichológia és viselkedésközgazdaság tudomány. Bemutatok néhányat, amellyel mind élünk, még az is aki ezeket tanítja már több, mint másfél évtizede és e sorokat írja (persze én legalább ki tudok szúrni néhányat a sajátjaim közül és esetleg megelőzöm a káros következményeit).
Kezdjük egy közkedvelttel, az Alapvető attribúciós hibával. Ez alapján – én mindig saját tehetségem okán értem el eredményeimet, míg másoknak vélhetően csak a szerencséjük volt. Ezzel szemben, ha balul sülnek el a dolgok, nekem csak pechem volt, míg mások tehetségtelenségük okán tudták elérni ezt a csúfos eredményt. Ez és még a túlzott önbizalom[1] együtt csodákra képes, amikor saját helyzetünket kell megítélni.
Aztán ott van a helyzet, amelyet Agarwal és társai[2] írtak le lottó nyertesek szomszédait vizsgálva. Mit gondolnak ki kezdett el többet költeni a nyertes, vagy a szomszédok?
Sokszor megfigyelhető az ún.** elkötelezettség eszkalációja** (escalation of commitment) elnevezésű döntési torzítás is (Staw 1981), amely abból adódik, hogy magunk és mások előtt is próbáljuk bizonyítani, hogy mi is vagyunk olyanok, akik megengedhetik magunknak ezt- vagy azt, akár cselekvésben, akár javakban. Ezért nem tudunk kiszállni akár meghozott rossz döntések következményeiből sem, amikor még lehet, vagy amikor még kis veszteséggel (elsüllyedt költségek) megtehetnénk.
A most megjelent Pénzügyi óvatosság (2019) tanulmányban, amelyet az NRC készített a Cofidis felkérésére pont a fenti jelenségek olvashatóak ki. A kutatás egy 500 fős reprezentatív mintán valósult meg, 2018 év utolsó negyedévében.
A korábbi válság sokakat megérintett közvetlenül és áttételesen. Szinte mindenki családjában volt egy eset, ami nehéz gazdasági és ennek következtében nehéz családi helyzetet hozott létre. Csak a megkérdezettek 35% mondta, hogy semmi féle formában nem érintette a korábbi válság. Az életkort is megnézhetjük, ahogy öregszünk egyre kockázat kerülőbbé válunk, de ez egy közismert jelenség.
Komoly csorba esett a bankok, hitelintézmények és ezzel együtt az kormányzat hitelességén. Ez főként a már említett tájékoztatási kötelezettséget érinti, másrészről a válságra adott reakciókat a felek részéről.
Ugyanakkor azért érdemes azt is elfogadni, hogy elmondták a hitelintézmények amit el kellett, csak hát mi épp nem azt hallottuk meg, mert mindenképpen meg akartuk szerezni azt, amit kinéztünk és amire felvettük a kockázatos hitelt.
Érdekes eredmény még a kutatásból, hogy a gazdasági válságnál sokkal fontosabbnak és nagyobb valószínűséggel látjuk bekövetkezni a környezetvédelmi katasztrófát. Itt megkérdezném, hogy akkor hányan is tesznek érte személyesen, hányan fejtenek ki valódi erőfeszítést? Vagy sikerül annyival megoldani a dolgot, hogy ez a kicsit, amit én csinálok nem számít. Mert ott vannak a cégek, meg a gazdagok, akik sokkal inkább…
A hitel, mint bármilyen más banki szolgáltatás egy profitorientált tevékenység. Van helye és értelme. Vannak bizonyos dolgok, amiket csak hitel segítségével lehetséges megvenni, és van amit csak hitellel szabad megvalósítani.
Azonban az igénybevételét át kell gondolni és ebbe beletartozik az is, hogy önvizsgálatot tartsunk. Beszélgessünk, és hallgassunk meg véleményeket arról, hogy a döntésünkről mi mások véleménye és legyünk nyitottak, hátha csak az önkiszolgáló döntési torzításaink mondatják velünk, hogy jól csináljuk!
[1] Camerer és Lovallo 1999
[2] Agarwal, S., Mikhed, V., & Scholnick, B. (2016). Does inequality cause financial distress? Evidence from lottery winners and neighboring bankruptcies.
